A német Szövetségi Szállítmányozási Minisztérium (BMVI) bírságot adna a tehergépkocsi sofőröknek, amennyiben kikapcsolják vészfékező segédrendszert. A büntetések valószínűleg még ebben az évben hatályba lépnek.
Németországban azok a teherautó sofőrök, akik 30 km/ó feletti sebesség esetén kikapcsolják a vészfékező segédrendszert, bírságolhatóvá válnak. A verkehrsrundschau.de szállítmányozási portál tájékoztatása szerint a Közúti Kódex ehhez megfelelő módosítási tervezetét már elkészítették. Hamarosan ezt továbbítani fogják a szállítmányozási szervezeteknek, konzultáció céljából. Ezután még a a német törvényhozásnak is jóvá kell hagynia. Csak ezután léphetnek hatályba az új előírások.
A VerkehrsRundschaunak adott interjúban a német Szövetségi Közúti Szállítmányozási Minisztérium egyik alkalmazottja azt mondta, az új büntetések valószínűleg még ebben az évben hatályba lépnek. Jelenleg azonban arról nincs még információ, hogy a vészfékező segédrendszert kikapcsolásáért milyen összegű bírságot szabhatnak ki. Azonban az ismert, hogy a minisztérium véleménye szerint, súlyosaknak kell lenniük.
Forrás: Trans.INFO
Néhány kolléga véleménye, még a sofőr társadalmat is megosztja a tervezet:
Attila mondta:
„azt mondja meg valaki,hogyan tudják ezt ellenőrizni?Én nem kapcsolom ki,mert egy baromság nem használni,ha már van! De,ha megállít a rendőr,bekapcsolom,ennyi,nem?menet közben nem tudja megnézni.”
József mondta:
„Aki még nem használta, az ne nyomja a demagóg dumát… Elmondom. Mászod a hegyet 40 tonnával. Román a seggedben 1 méterre, lolkabolka befejezi az előzésedet, oszt bevágja eléd a szerelvényt. Ha gyorsulnak fölfelé, még nem lenne gond, de mivel ő is lassul, az elektronika beavatkozik. További a képzeletre van bízva. Vagy a belső sávból előtted sorol ki. Én nem szoktam kikapcsolni, mert amúgy hasznos dolog, de anyázok miatta eleget.”
Zsigmond mondta:
Ez miért lenne szivatás?? Egy biztonsági berendezés, ami védi a többi résztvevőt a közlekedésben. Miért kellene kijapcsolni! Sőt! Egyáltalán miért kapcsolható??