A KAMIONOSOK BIBLIÁJA – IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

A KAMIONOSOK BIBLIÁJA – IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

Image result for truck driver

Köztudott, hogy Moldova György a legolvasottabb magyar író. Átlagban nem kevesebb, mint másfél Moldova-könyv jut egy háztartásra. A fiction és a non-fiction writing műfajai közt lavírozó író rengeteg művében feszegetett olyan témákat, melyek megosztják a társadalmat és nagy érdeklődéssel kíséri a társadalom azt a jelenséget, amelyről az adott mű szól.

A kamionosoknak kötelező olvasmánynak számít Moldova György 1986-os riportkönyve, A pénz szaga.

Moldova kettőnél is több esztendőt töltött el kamionosok társaságában, munkájuk közben. Tette mindezt azért, hogy első kézből tapasztalhassa meg azt, hogy mit jelent az oly’ sokak által kívánatosnak és tündérmesének tartott szakma. Nem csak Moldova könyvéből, de a ma már történelemnek számító tényekből is tudhatjuk, hogy a nyolcvanas évek derekán, a kamionozás bizony valóban tündérmese volt, ám csak egy aspektusból, ez pedig a fizetés volt.

Mint semmilyen nagy fizetés esetében, úgy a kamionozáséban sem lehet kijelenteni, hogy a szakma pénze könnyen jött, könnyen jön. A szakma különös kihívását az adja meg a mai napig, hogy a fizikai kimerültség jóval nagyobb lesz a „munkaidő” végén, mint más foglalkozások esetében. Nem véletlen az, hogy a munkaidő idézőjelbe került, hiszen A pénz szaga c. műből sok dolog kiderül Moldova feljegyzéseinek köszönhetően. A riportkönyv elkészítésének ideje alatt, az író személyesen tapasztalhatta meg, hogy milyen a határátkelőhelyeken órák hosszat rostokolni, vagy egy huzamban több, mint huszonnégy órán át a volán mögött ülni.

A fent említett problémák csak szeletei voltak azoknak a kihívásoknak és negatívumoknak, amelyekkel Moldova György szembesült. A meghibásodott járművek, de még a közúti balesetek sem hasonlíthatók össze, egy munkavégzés jellege miatt felbomlott család történetével, vagy az időskor előtti megbetegedéssel.

Bepillantás a kamionos életmód rendszerváltás előtti időszakába, ahol nem volt sem GPS, sem telefon, sem nyomkövető.

„Próbálj ki egyszer egy rövid váltást – ajánlja az irányító –, mondjuk egyik nap elmégy Bécsbe, másnap éjszaka megjössz, és harmadnap reggel továbbindulsz Svédországba. Ez a kamionosoknál gyakran előfordul, néha még annyi idejük sem marad, hogy otthon leadják a piszkos fehérneműt.” – Moldova György: A pénz szaga; 69. oldal.

„Az öregek azt mondják: ha tudni akarod, hogy két út közül melyik a főút, nézd meg a színét, és indulj el a piszkosabbikon.” – Moldova György: A pénz szaga; 96. oldal.Forrás: https://bestcamion.hu/

Hasonló állásajánlatok

Vélemény, hozzászólás?